Hát én a gimiben nem kerültem fel az akikre büszkék vagyunk táblára...na nem mintha ez baj lenne, sosem voltam semmiben sem kiemelkedően jó, inkább sok mindenben voltam jó...például kötélmászásból még korrepetálásra is kellett járnom...oké lehet röhögni...de utána felmásztam!!!de nem is iskolai élményekről, versenyekről akarok itt szónokolni....
Hogy én kire vagyok büszke és mi az apropója a mai szösszenetemnek?
A legbüszkébb a tesómra vagyok, egyértelmű....bár vannak fura húzásai, nem kevés, vannak rossz tulajdonságai is bőven, de azt hiszem ha bárki bármit mond róla negatívumot én rögtön ugrom...ebből már voltak problémák is...
De a jó tulajdonságait napokig tudnám sorolni (na jó Emi nem vagy te egy kicsit elfogult???:) Minden, ami belőlem kimaradt az benne megvan:
1. szép - Anna is megmondta a borfeszten:):)
2. megmondja a véleményét - legalábbis otthon mindenképpen
3. táncol már 16 éve = van tartása
4. nőcis - neki fontos a haj-ruha-táska-cipő összhangja még akkor is ha ezután a szobája úgy néz ki, mintha forgószél söpört volna végig rajta és őt egészen Kansasig repítette volna a Keleti boszorkány
5. kreatív - bár sok időbe telik az elkészítése vagy éppen az utolsó utáni pillanatra lesz kész, de mindig valami jó dolgot talál ki
6. jószívű és segítőkész - no comment
7. én vagyok a nővére:):):)
Legyen elég egyenlőre ennyi..... és ma a nővére nyomokaiba lépve elkezdett blogot írni, remélem sok kitartása lesz hozzá:):)
Hogy vannak-e jelek az életben? vannak..Ma torna előtt azon gondolkoztam, hogy mit is írok majd és a testvér téma jutott az eszembe...
Ma nem a kedvenc edzőm Annamari, hanem a tesója Móni óráján vettem részt. Március közepétől tart ő is zumba órákat és egyre jobb lesz...az órából eltelt öt perc és berobbant a terembe egy energiabomba Annamari személyében, aki Hódmezővásárhelyen tartott órát és most jött, hogy le ne maradjon a tesója edzéséről....ő tapsolt a leghangosabban, ő ujjongott a legjobban és élvezte...mintha egy kicsit büszke lett volna:):) és Móni is beleadott apait-anyait:)
Köszönjük, hogy vagytok hugicák!!!
De jó téma! Igen, én is büszke vagyok az én hugomra, aki már lassan 10 éve él a világ másik felén. Nekivágott egyedül, a kis érettségizős, elfelejtős angoljával, de megtalálta a boldogságát, és közben teljes mértékben fel is nőtt! Éljenek a tesók! :))
VálaszTörlés