2014. március 25., kedd

Mamma mia!

A kisfiammal baba-mama jógázunk 8 hetes kora óta. Hogy mi is ez azt Bazsi mesélje el:


"Járunk egy tornázós vagy jógázós helyre – persze nem tudom mi az a jóga – ahol van még sok olyan, mint anya és sok olyan kiskoma is mint én. Ott aztán huzigálnak, dobálnak, ide-oda raknak bennünket majd csak jó lesz nekünk, közben mondókázunk is és a végén egy kis időre ők nyújtogatják magukat. Na, ezt azért nem hagyjuk mindig szó nélkül. Minket csak úgy leraknak – gondolják, hogy úgyis elalszunk (én sosem szoktam) vagy majd jól eljátszunk – és próbálnának egy fél órát csak magukra fordítani. Az első alkalommal ezt végigüvöltöttem – á nem, még a szuper tibeti hangszerre sem hallgattam el – de most már kicsit toleránsabb vagyok, mert azért látom, hogy anya általában azon van, hogy nekem jó legyen."
A mai jógán -ahol Bazsi a legfiatalabb - meglepődve tapasztaltam, hogy az egy héttel idősebb kisasszony már szinte mindjárt mászik, ha az anyukája lerakja, akkor már kotor is valamilyen mozgásformában a tárgyakért. Persze mindannyian dicsértük, hogy milyen ügyes csajszi és tényleg az is, míg eközben Bazsi nyugodtan feküdt a hátán és játszott egy csörgővel, néha oldalra fordult, hogy megnézze mit csinálnak a nagyobbak. Ilyenkor anyuka mit csinál? Elkezd gondolkozni, hogy akkor most a kisfia el van maradva a mozgásban? Persze a józan esze ezeket súgja:
- a lányok általában hamarabb csinálnak mindent, mint a fiúk
- akinek van nagyobb testvére általában sokkal gyorsabban fejlődik
- minden gyerek más és más és mindenkinél más ütemű a fejlődés
De ilyen a világ, amikor azzal szembesülök, hogy az egy napon született kislány apukájának ha találkozunk mindig az a kérdése na és Bazsi mit tud már? Mintha versenyeznünk kéne...
De mit tud???
- szerelmesen néz anyára
- rengeteget mosolyog
- levesz bennünket a lábunkról
- van, amikor átalussza az éjszakát
- kiveri az üveget a kezemből, amikor iszom
- felhívja a hangpostát
- úgy tud enni, hogy utána teljes ruházatot kell cserélnünk
- amikor az apukája este hazajön a munkából rákacag
- sikongat és magyaráz
- amikor anya kocsmázni van visszaalszik az apukájával
- tapsol
- reméljük ma estétől már nem csak anya tudja elaltatni (most ezen izgulok kint) SIKERÜLT!!!!!!!!!!!!!!!!!
Persze a mai világban már a féléves gyereknek hat nyelven kellene beszélnie, ki kellene választani azt az ovit, ahol tud majd középfokú angolra járni, természetesen a jóga mellett másmilyen torna, úszás, ölbeli játékok stb., stb. 
De hagyjuk is ezeket....Boldog vagyok. Van egy gyönyörű - a legszebb :) - kisfiam, van egy szerető apukája a többi meg úgyis alakul.




Tegnapi bejegyzés

Sziasztok!

Gondoltam keresek a neten egy blogot, amit már régen elhanyagolt az írója és írok. Hoppá nem is kellett sokáig keresgélnem :) Több mint egy éve nem írtam, a rendszeres olvasóim már biztosan eltűntek, de van valaki, aki naponta azzal "nyösztet", hogy mikor jelentkezik már újra ladybirdmay?
Tegnap hétfő volt és 24-e gondoltam akkor nekikezdek újra. De mire elaltattam Bazsit és kimentem a páromhoz inkább vele foglalkoztam, minthogy az altatás közben fejben már jól megszerkesztett szöveget papírra - nono - netbookra vessem.
De, hogy ki az a Bazsi? Mi történt az elmúlt egy évben? Röviden kismama lettem majd anyuka. Hosszabban remélhetőleg majd a blogon rendszeresen jelentkezve olvashatjátok a történéseket velünk.
Tegnap még mi motivált? Bazsi elkezdett tapsolni és Timi barátnőm, akitől ezt a csodaszép szettet kaptam. A színeimet....kezdenek visszatérni
És mit határoztam el még tegnap?
1. Minden nap kis füzetbe, aminek a csodás borítóját még Bazsi születése előtt megvettem írok valamit a napunkról.
2. Írom ezt a blogot.
3. Olvasok minimum egy oldalt a Barbitól kb egy éve megkapott angol nyelvű Csokoládéból
Ennek két oka van a) nem tudok angolul és mostanában van egy nagyon kedves ember a közelemben, akivel jó lenne beszélgetni nem csak makogni/mutogatni/nevetni/kacagni b) Bélától isteni finom csokikat kaptam
a  névnapomra kézzel készülteket. 10 db különböző ízűt. Nem nem egy nap alatt fogyott el, kb 36 óráig kitartott :)
Szóval üdv mindenkinek szép tavaszt!!!!!