2011. július 8., péntek

A meggy és a lányok esete

Egyszer volt hol nem volt egy orosházi kis kertecske, ahol elkezdett növekedni egy meggymagocskából egy meggyfácska, ami 2011-ben nagyon jó termést hozott. Roskadozott a fa a sok meggytől. Mit csinál ilyenkor  a fatulajdonos?
1. Leszedi a meggyet és elrakja magának
2. Ha olyan sok van akkor kiviszi a paicra és eladja
3. Megkéri az ismerőseit, hogy segítsenek leszedni és vigyék Isten hírivel
3+1. Igen ez az amit nem lehet kitalálni, hazautazik Szegedről Orosházára a szüleivel leszedi a meggyet, csinos kis ládákba pakolja és kedvenc kolléganőinek hoz belőle, hogy a télen legyen miből meggyes piskótát sütni! Ez nem piskóta:)
Ezen apropóból történetünk főszereplői Zsóka, Ági és Emi megismerkedhettek a meggyszörp készítés fortélyaival. Alapvetően két nagyon fontos dolog szükséges a meggyszörp elkészítéséhez: meggymagozó készülék (életemben először láttam és használtam és első látásra szerelem volt..bár néha kifogott rajtam és hiába nyomtam rá kétszer is egy meggyszemre, akkor sem lett tökéletes..azaz a centrifuga köpködte ki a  magokat eszetlenül) és gyümölcscentrifuga. Véleményem szerint e kettő eszköz nélkül még nagy tapasztalatokkal rendelkező veteránoknak sem érdemes belekezdni a munkálatokba, hacsak nem 1 azaz egy kiló meggyből kívánnak meggyszörpöt rittyenteni, azaz rottyantani. Nagyon fontos a megfelelő munkamegosztás is, valamint sosem lankadó figyelemmel kell kísérni a centrifugát, amely képes vulkán módjára meggylávát prüszkölni magából. Fontos még a megfelelő számú (=sok) lábas/edény, szűrő, tölcsér, üvegek, amelyekbe a szörpike kerül, pici cukor, nevetés és szeretet, amit belefőztünk. Ha az alapok elkészültek (meggymagozás, majd kétszer centrizés) csak annyi a dolgunk, hogy a meggylé mennyiségét megállapítsuk, ehhez van, akinek jó a szemmértéke, van aki tudja, hogy mekkora méretű a lábasa és van akinek van tupper mérőedénye :):) Az interneten talált receptek zöme azt írta, hogy 1 liter meggyléhez 1 kiló cukor kell, na nem a cukor ára miatt, hanem mert mindannyian fitness ladyk vagyunk eléggé elítéltük ezen recepteket és a 3 liter meggyléhez körülbelül háromnegyed kiló cukrot használtunk el. A cukrot és a meggylevet összefőztük, a habját leszedtük (isteni finom volt), majd előre jól kimosott üvegekbe töltöttük, tetejére késhegynyi szalicilt szórtunk, majd lezártuk őket. Ezután nem kötelező elem, de mi megörökítettük művünket az utókornak és unokáinknak, hogy lássák, hogy nagyanyáik már 30 évesen is befőztek:) A fotózás után száraz dunsztba (a felmosóvödröm volt a legalkalmasabb) kerültek az üvegek és már 4 napja ott pihennek.
De mi történt a megmaradt meggyhússal? Jogos a kérdés. Amikor láttuk, hogy az is elég nagy lábosnyit tesz ki rájöttünk, hogy univerzálisak vagyunk és dzsemet is tudunk főzni. Na nem álltunk ott négy órán át és kavargattuk a cukorral a meggyhúst, mert valamikor a pálinkát és a bort is meg kellett inni, hanem dzsemfix extrával 20 perc alatt gyönyörű színű és finom ízű dzsemet készítettünk:)

Visszatérés

Tudom, hogy vannak olyan lelkes olvasóim, akik minden reggel megnyitják ladybirdmay oldalát és "enyje, enyje" sóhajtással becsukják, mert már megint nem történt új bejegyzés. Mit ne mondjak eléggé eltűntem, mert nagyon intenzív volt az elmúlt egy hónapom és remélem a július is hasonló jókat tartogat számomra.
Röviden: az elmúlt egy hónap alatt fesztiválarc lettem :)
A június 10-12. közötti Pannónia Fesztivál karkötője még a kezemen van (megbeszéléseken igyekszem karkötővel takargatni), a Fishing on Orfűn - talán idén utoljára - papír karkötő volt világító sárga, azt sajnos nem tudom hordani, de jövő héten szerdán már indulunk is az Efottra!!!!! És zsenialitásomnak köszönhetően nagyon olcsón mi mindannyian együtt fogjuk nyomni a bulit az idei szezon utolsó nagy fesztiválján igen igen itthon Szegeden a SZIN-en. Amit még csak azért nem várok annyira, mert az már azt jelenti, hogy vége a nyárnak....
Emellett ismételten - ebben az évben már harmadjára - az életem egy része is nagy változás előtt áll, ugyanis lakásfelújítás lesz nálam, nem kicsi:):)
Ja és vannak iszonyatosan jó fej kolleganőim, barátaim, rengeteg program, folyik a bor, sör, gurulnak a biciklikerekek:):)
Hát akkor sztorizgassunk:):)