Kiskarácsonynagykarácsony

Az első ünnep Vele/Velük:)

Ez a karácsony legalábbis, ami a szenteste részét illeti nagyon különleges volt a számomra. 30 éves múltam és eddig 30 szentestét a szüleim és amióta megszületett a tesóm társaságában töltöttem. El sem tudtam volna képzelni a szentestét nélkülük. 2012-ben a nagy változásoknak köszönhetően és annak, hogy december 21-én mégsem jött el a világvége a felújított kis lakásban töltöttük a szentestét Vele:)
Pár héttel karácsony előtt pedzegettük ezt a témát. Mert hát a karácsony ugye arról szól, hogy szeretet, család és ami mögötte van: sütés, főzés, rohangálás, idegeskedés, veszekedés, kinek mit, minek kit, mikor hol, kivel hogy. Nagyon hamar megérett az a gondolat, hogy mi kettesben, együtt, külön és aztán majd első napjától megyünk a szülőkhöz. És akkor kényelmes Emőke rájött, hogy hoppá ez azzal jár, hogy nem apa főzi a halászlevet - ami abszolút férfi feladat és csak egy igazi férfi tudja jól megcsinálni  (kedves Béla nincs mese meg kell tanulnod!)- és nem anya készíti a másodikat és süti az ezerféle süteményt: édeset, sósat, krémeset, habosat, hanem igen igen ezt mind mind kettesben kell megcsinálniuk a férfival. Na azért nem bizonyult ez olyan ördögtől való feladatnak. De a legnagyobb kókuszolást a menü kitalálása jelentette. Három nappal szenteste előtt még leves+2 főétel+bejgli kombinációban gondolkoztam. 23-án éjszaka, amikor Szeged El-Visz nevű mindenki által ismert éjjel-nappalijában a Cooltour Cafféból hazafelé jövet kissé forralt bortól begőzölt állapotban tojást vettünk a bejglinek, hogy még este a nagy szakácskönyv legjobb bejglireceptje alapján összegyúrjuk a tésztát tudtam, hogy mire hazaérünk csak annyi lesz a vágyunk, hogy befeküdjünk az ágyba a tulipánok közé. De a nők zseniálisak - igen, igen hallom a helyeslést! Alternatíva mindig van és a bejgli helyett diós kalács készül (amit ráérünk 24-én összegyúrni és már bevált recept kakaóval), a két főételből csak egy lesz. A 24-e délelőttje még néhány ajándék beszerzéséről, csomagolásról, szállításról szól, de a délután már csak a nyugodt főzésé, sütésé. A szakács és kukta szuper együttműködésének köszönhetően fél hétre a leves, a kacsa és a diós kalács is készen, a karácsonyfa feldíszítve, az ajándékokat a Jézuska becsomagolva szépen a fa alá rakta. A sommelier előveszi az ünnepi furmintot és megkezdődhet a vacsora. Persze a bor dugója szétmállik, a legintelligensebb megoldás, hogy az isten tudja hány ezer forintos borba fakanállal visszanyomjuk a dugót:) De az index is megírta ne törekedjünk a tökéletes karácsonyra! Bár a borivás ilyetén módjában már profizmusunk van, hiszen egy kecskeméti koncertes éjszakán a Barokk Antik Panzió öblös foteleiben is ezt játszottuk el, úgy hogy a dugóhúzó a mi szobánkban volt -csak mi ezt nem tudtuk - de akkor nem fakanál, hanem valami más volt a célszerszám. A bor így is finom volt, a koprodukcióban készült vacsora istenien sikerült és ezután már "csak" az ajándékátadás következett....
De erről és hogy miért Velük majd később...
Mindenkinek boldog karácsonyt!

Té-MA

Amikor leülök írni mindig van egy téma a fejemben amit szeretnék veletek megosztani. Ma nincs konkrét témám. Érdekes, annyi minden kavarog  a fejemben, annyi minden zajlik körülöttem, hogy nem tudok koncentrálni egy dologra. Most a lakásom "dolgozó" részében ülök maszkkal a fejemen bjutitájm. A körülmények ideálisak. Közvetlen jobboldalamon az ágy, ami három részre van szedve és nyomja a combomat, a bal lábamat az íróasztal oldala nyomja, mert a  széket nem tudom rendesen behúzni az asztal alá, hisz mint említettem ott az ágy. Bal oldalamon a kis komód full poros, rajta egy biciklis táska és egy védőszemüveg fúráshoz, vagy ha bármi történik:) Az asztalon szerszámos doboz, a lábamnál csavarhúzó készlet. Bal oldalamon tíz centire egy szekrény. (Na ha  a munkahelyemen az irodánk bútorraktár, akkor most ez a kis szobácska extra durva bútorraktár, ahová tigrisbukfenccel tudsz bejutni és csak egy kicsit van klausztrofóbiád) Aki nem tudja az is kitalálhatja, hogy nagy felújításban vagyok. Ami azt jelenti, hogy bentről a szobából 8 napja az összes bútort kiráncigáltuk a kis "dolgozóba", hogy bent legyen festés, tapétázás, padlólerakás. Hát lett. A hétvégén ki lett festve, tulipános tapéta felrakva és ma a laminált padló is lekerült a földre. Az összkép ahogy a nagykönyvben meg van írva...bár a szegő még nem került fel, de holnap délután az is meglesz és akkor már "csak" a bepakolás várat magára! Már kifelé is selejteztem, de nem eleget! Én az a típus vagyok, aki ha egyszer beindul akkor meg tud szabadulni dolgoktól, de néha jól jön a segítség. A miniatűr konyhámból a tavasszal annyi dolgot "kidobatott" a barátnőm, hogy ihajj és mindegyiknek lett gazdája a vaterán, én meg nem szomorkodom nélkülük. Az emberlányának vannak felesleges dolgai ugyebár, de amikor a lámpa leszerelésénél felteszik neki a kérdést, hogy ugye szigetelő szalagod van csak néz, mint borjú az újkapura. Osztán honnan lenne? Persze gondolj gondolj Micimackó, mintha a szerszámosládában - na ne nagyzolj Emi az csak egy cipősdoboz - lenne. Persze nem volt. De az a szerencse, hogy ma -azóta eltelt 5 nap - megtaláltam! Van szigetelőszalagom, jó helyen, egy fém teásdobozban, ahol az olyan tollaim vannak, amikbe betétet kellene vásárolnom..igen igen több éve:). hogy mi az összefüggés a tollak és a szigetelőszalag között? No answer:) van több órám is..azokba elemet kellene vásárolni...
Apropó cipősdoboz- a selejtezésnél erre is figyelni fogok, idén is szeretnék örömet szerezni valakinek/valakiknek!
www.ciposdoboz.hu
Ez nem a reklám helye!
Jó éjt:)

Azok a normális reggelek....

Most is reggel van, 5.50-kor csörgött a telefon - nem a XXI. században már nem ébredünk órára! - hogy azokat az ügyeket, amiket nem intéztem el végre elintézzem. Kibotorkáltam a szobából, felraktam a kávét, ja persze még ott van egy tök, amit meg kéne sütni, munkába menésig pont belefér és leültem "dolgozni".

Első lépés: gmail levelek elolvasása, második lépés facebook átnézése, de olyan régen írtam már a blogomba hát akkor hajrá. Nem tudom érzékelitek-e, hogy a munka szó kimaradt.

A reggeleim egy ideje nem így zajlanak.Volt egy mondásom az év elején, hogy "mint minden normális ember" felkelek reggel és megnézem a facebookot. Pár hónapja nem tartozom a "mint minden normális ember" kategóriába. Nemhogy a facebookot nem nézem, de még a híreket sem nagyon követem.

Az ébresztő 6.50-kor van mostanság, mert a lefekvés ideje igencsak elhúzódik. De nem az az első, hogy az egészségügyi dolgok elintézése után gép bekapcs-kávé felrak-gép elé leül -minimum fél óra üldögélés- közben egy-két-há...kávé-majd minimum negyed órás öltözködés-kontaktlencse felhelyezése és indulás munkába, ahová relatíve pontosan (bár  a munkaidő rugalmas) 8-ra vagy még előtte beér.

Most úgy történik, hogy telefon lenyom-gyors visszabújás a takaró alá-gyors összebújás a férfival- a reggel illatának jó mély beszippantása - telefon másodszor kukorékol, ismét lenyom - ismét összebújás - kérdés-válasz hányra is szeretnél beérni? - már megint nyolcra? dehát rugalmas a munkaidő vagy nem? - kis agonizálás - meggyőzés, hogy még ágyban kell maradnunk - aztán hirtelen háromnegyed nyolc - a férfi mint akit rakétából lőttek ki kiugrik az ágyból és igazi rabszolgahajcsár módjára ugyanezt kívánja tőlem is a nőtől - kibotorkálok tusolni, esetleg egy fél kávé még belefér, 2 perc az öltözésre (régen elmúlt már az az időszak, hogy állok a  szekrény előtt, a hatvanadik felsőt veszem fel és még mindig nem tetszik és a szoba közepén a kihajigált cuccok mindenütt) 2 perc és kész! A férfi ekkor már cipőben toporog-haladjunk, haladjunk jelzi, mondja, sőt néha már nem bír várni és lemegy előre. A nő is leér, bringák kioldva, indulás.5 napból négyszer esélytelen a 8 órás munkába érés.

Mostanában így indul egy nap. Normális? Nem cserélném le a régiért! :)

Arrivals

Megérkeztem...végleg?
Június első napjai óta utazom, városokon, fesztiválokon, országokon és  a saját életemen keresztül. Bepakolni, kipakolni, bőröndöket méregetni, hurcibálni Makóról Szegedre, aztán vissza...hazaérni leülni, kipakolni, mosni, pár nap múlva bepakolni...ebből állt a nyaram, az őszöm, persze élveztem/élvezem. Mindig volt mit várni, mire készülni...
Aztán a múlt héten szerdán egy fiúval elindultunk egy Quimby koncertre/teátrumra (azaz teát rumra ebben a hideg időben :), és az első sorban egy karnyújtásnyira ültem májusban még "álmaim pasijának" gondolt bálványtól a Nagy (Kiss) Ő (Tibi)-től, aki szinte nekem énekelt. Mit éreztem? Borzongást, vágyat, azt, hogy legszívesebben vele tölteném az estét, elráncigálnám az ágyamba? Hát...nem....Azt láttam rajta, hogy nemsokára apuka lesz, hogy komolyabb, de ugyanolyan őrült, hogy odafigyel a közönségre, és hogy élvezi ezt az egészet, amit csinálnak, hogy imádja a zenésztársait, élvezi, ha ők "bohóckodnak", "amatőr színészkednek" a színpadon és nem feltétlen van szüksége arra, hogy ő legyen előtérben. Persze azért belegondoltam, hogy milyen jó lenne, ha letépné magáról az inget (na jó ez nem egy csendes ülős koncerthez illik), vagy egyszerűen csak egy atlétában ülne itt és kidomborodnának az izmai....na de a határidőnaplóm, amibe nyáron olyan szorgalmasan gyűjtögettem az aláírásait, rajzait aznap üres maradt...nem kerestem, nem rajongtam, nem vágyakoztam, hanem a koncert után beültem egy kocsmába a barátaimmal egy sörre, hogy utána egy közel 10 éve tartó szerelem nyomába eredjek. Romantikus alkat vagyok? Áhhhh....ez a blog mostanában csak a szerelemről szól...nyálas? boccsi...
De Róla csak szuperlatívuszokban lehet beszélni!!!! Aki járt már nála az tudja, hogy miről beszélek, aki beszippantotta már az illatát annak nem kell magyaráznom, akit elkapott a hév, hogy megismerje, hogy újra és újra átélje sosem feledi, aki még nem volt, annak kihagyhatatlan:
"Az utazónak első alkalommal az az érzése, mintha csak visszatért volna. Aki visszatér, az pedig mintha először járna a városban.Ám ha tudjuk, hogy Prága éppen az a város, amelyben az előre megtervezett útvonalakról letérni és tovább bolyongani a legizgalmasabb dolgok közé tartozik, máris nyert ügyünk van."
Igen az elmúlt két és fél napot ebben a nagyon hangulatos "kis" fővárosban töltöttem, életemben harmadjára (de biztosan nem utoljára), most a középpontban a gasztronómia, na jó a SÖRonómia volt. Ettünk és ittunk és ittunk és ittunk. Sört: zöldet, ruby redet, keserűt, édeset, ütőset, olyat, amilyet nem szabad egyedül inni, majdnem voltunk diszkóban, majdnem lehúztak bennünket arabok, alkudtunk az örményeknél, aztán találkoztunk egy valódi botcsinálta, közép-kelet európai James Bonddal is. Rövid, de tartalmas volt, tiszta szerelemben és boldogságban na és sörmámorban. :) 
És tegnap éjszaka megérkeztünk...ketten, azzal, akivel elindultam a Quimby koncertre, egyértelmű volt, hogy hazajövünk, értitek haza....régen volt már ilyen. Olyan egyértelmű volt minden, olyan megnyugtatóan természetes és kissé félelmetes ilyen rövid ismertség után....
Idén már nem megyünk sehova, bőröndök kipakolva....vagy mégsem?:)
De ma este olyan jó itthon: füstölő, írás, bor, egy kis megnyugtató Quimby, majd olvasás: Curva pericolosa..megyek is... 
http://www.youtube.com/watch?v=SvZxe3YM5S0

Friends forever

Nehéz ügy az, amikor az ember szerelmes. Ráadásul ha egyszerre két pasiba is. Próbára teszi a kapcsolataidat. Nehéz dolog az, amikor minden pillanatot a másikkal szeretnél tölteni, de kapcsolatotok bimbózó szakaszában te elutazol egy hétre, majd egy félre, a másik elutazik három hétre, aztán te megint egy hétre. Hogy is van ez? Egyfolytában vele lennél, de mindkettőtök aktív életet él. Van a munka, a pluszmunka, az iskola, a család, a barátok. Aki ismer tudja, hogy iszonyatosan sok emberrel próbálom tartani a kapcsolatot. Ez kábé azt jelenti, hogy minden délután munka után van valaki, akivel találkozni szeretnék, mert már nagyon régen láttam. És aztán eltelik egy hónap, hat hét és újra szeretnék találkozni ezekkel az emberekkel. Persze vannak olyan élethelyzetek, amikor az ember megy, igyekszik, mindig ott van ahol lennie kell, ha kell veszélyesen alkalmazkodik. Vannak olyan emberek is, akikkel nap mint nap találkozik a munkahelyen, aztán a munka után is, vagy csak minden nap felhívják egymást telefonon fél órákra-órákra. Aztán vannak olyanok is, akikkel évente vagy másfél évente egyszer találkozik, és ugyanott folytatják, ahol abbahagyták, nincs szemrehányás, nincs beszólogatás csak örülnek egymásnak, a találkozásnak. A kapcsolatok megfelelő ápolása nagyon sok idő, rengeteg és nehéz feladat. De amikor az ember pár nélkül van, akkor csinálja, jön-megy, telefonál nem is érzi. Aztán egyszercsak megjelenik valaki az életében, akire szintén időt szeretne szánni. Szeretne vele ismerkedni, randizni, különböző élethelyzeteket kipróbálni. Ráadásul mindkét fél hozza  a barátait is a kapcsolatba, az új embereket, akik esetleg szintén megkedvelhetőek, olyanok, akikkel jó együtt lenni. De a nap továbbra is csak 24 órából áll. Mit csinál főhősünk? A pluszmunkákat nem építi le, hiszen egyrészt szereti, másrészt ezek biztosítják neki azt, hogy egyik kedvenc hobbijának a fesztiválozásnak és az utazásnak hódoljon. A maradék idő vészesen lecsökken. Ő mindent szeretne, mindenkit szeretne. De vannak a hangok és vannak a régi barátok, akik azt sugdossák a fülébe, hogy HAHÓ egyszer az életben koncentrálj már a saját életedre a saját boldogságodra - mert az vagy boldog, sugárzol!!!, azt csináld, amit szeretnél, ne akarj megfelelni mindenkinek. Ez hősnőnknek nagyon nehéz, a lelkiismerete nagyon rosszul viseli, de közben tényleg olyan boldog, hogy el sem hiszi és tudja, hogy 30 évesen talán tényleg a saját útjának kellene a legfontosabbnak lennie. Hozzáteszem nem úgy, hogy közben lesz.rja a körülötte lévő többi embert és azok érzéseit.  Igen egyszer van ilyen az életben, egyszer van egy mindent elsöprő szerelem, egy olyan lassan négy hónapja tartó eufória, ami elég sok mindent felülír. És a legjobb benne, hogy ez teljesen természetes, természetes, hogy itt van a Férfi, hogy elutazik vele külföldre, hogy elmegy vele moziba, hogy együtt süti vele a tortát, hogy együtt megy vele koncertre, biciklizni, színházba és, hogy őrülten szeretik egymást. Igen kevésbé alkalmazkodik, vagyis egy emberhez alkalmazkodik, aki nem várja el ezt tőle, mert azt szereti ha szabad. De ahhoz, hogy meg és kiismerjék egymást idő kell, minőségi idő, olykor barátokkal, olykor kettesben. Hősnőnk egy lapra tett fel mindent. Igyekszik előző kapcsolataiból tanulni és a számára legnehezebb dolgot tenni őszintének lenni akkor is, ha az a másiknak fájdalmat okozhat. A feladat tehát a nehezen kimondandó szavak kimondása, a félelem legyőzése. És ez igazából minden emberi kapcsolatra igaz, mindkét félnek ki kell mondania ami a szívén van, tudom, mert a másik a szavakból ért. A hosszú hallgatásokból, a csöndekből, a ki nem mondott szavakból nem, csak érzékeli, hogy baj van, hogy egyre nagyobb baj van. Én igyekszem...

VIEF2

Na jó, lassan eltelik egy hét, persze munkás hét áll mögöttem:) Végülis VIEF2, talán kicsit jobb a bejegyzés címe. V=Van I=Itt E=Egy F= Férfi. Hihetetlen, de igaz. És nem csak egy :) Hát igen ez a ladybirdmay már csak ilyen:) Na jó nyilván nem blogolnám bele a vakvilágba, meg az ineternetvilágba úgy, hogy tudom, hogy mindkét férfi olvassa ezt a blogot. Csak az egyik olvassa:) Nagyon egyszerű a magyarázat a másik "férfi" még nem tud olvasni, de garantálom, hogyha felnő akkor a legjobb olvasóim között lesz.
2012. júniusában történt valami. Megváltozott az életem gyökerestül. 17-én megszületett az unokaöcsém az első szerelmem Bendegúz és 23-án - igen négy hónapja - találkoztam valakivel, aki szintén nagy hatással volt/van rám. Rám talált az elsöprő szerelem? Szerintem igen. Mindkét férfi elbűvölt, lila ködbe burkolt és egyfolytában csak velük akarok lenni. Ez azért munka, barátok mellett nem könnyű, hogy ladybirdmay mindent félredobott-e? Erről szól a holnapi/mai bejegyzés...türelem...

Végre itthon...végre???

Hogy mi a VIEF arra ma nem derül fény, mert most másról kell írnom.
A hosszú hétvégét kis kiruccanással töltöttük egy "közeli" tengerparti városban és egy európai fővárosban. Hogy milyen is volt az út arról majd a héten még írok, de most elég frissen él bennem a hazautazás. Az utazás engem mindig nagy izgalommal tölt el, új emberek, új városok, új élmények, más kultúrák belélegzése, általában kevés alvás, sok pörgés. Ezért tegnap délután négy órakor, amikor még ír egyetemistát játszottam a Trinity Collegeban isten tudja hány kávé és némi Guiness után elég nehéz szívvel indultam az O'Connell Streetre, ahhoz  a buszhoz, ami kivitt a repülőtérre. Már éreztem magamban a feszültséget a buszon, hogy ne haza kell menni, ne...Aztán megérkeztünk a repülőtérre, ahol leszállva a buszról rögtön magyar hangokat , na jó "a picsába", "a kurva anyádat" hallhattunk meg. Nyugi, nyugi...persze a hosszú várakozás a biztonsági kapuknál nem segített növelni az amúgy is gyorsan fogyó türelmemet. A vizsgálaton átjutottunk.....pedig még a csizmákat is le kellett venni:) És megérkeztünk a repülőtér azon részébe, ahol csak igazán szerencsés emberek tartózkodhatnak, akiknek valahová szól a repülőjegyük..na voltak szerencsésebbek, akik nem Budapestre utaztak... A gép 20:00-kor indul, azaz hétkor írják ki azt a kaput, ahol beszállhatsz. Gondolom nem kell mondanom, hogy a tábla előtt csak magyar utasok állnak, akik bosszankodnak, anyáznak, hogy miért nem írják már ki a kaput...én lassan logikus következtetést vonok le a ryanair többi járatából és abból, hogy a legmesszebb 12-15 perc wólking tájmra a 100-200-as kapuk vannak, mi tuti onnan fogunk indulni. Az óra hetet üt, a kapu kiíródik 113 (hát igen a logikám...taps, taps) és mi történik??? Na mi? A gép utasai felkapják bőröndjeiket és elkezdenek arra az ominózus legmesszebbi 113-as irányba "loholni" közben ezt halljuk: ez a gyökér nő nekem jött, letaposták a lábam...a néhány méterre lévő Eason könyvesboltban vásárolgató magyar pár megszólal: na kiírták a  magyar gép indulását. Hihetetlen, elszomorító...egyszerűen borzasztó. Na jó tudom a franciák turkálják az orrukat, az írek köpködnek (bár ezt egy alkalommal láttam csak), minden népnek van hibája, de mi hihetetlen intelligensek és törtetőek vagyunk, pontosabban szívesen átgázolunk a másikon.  Egyébként csak halkan jegyzem meg, hogy ezekre a repülőgépekre úgy adják a jegyet, hogy mindenkinek le kell tudnia ülni, azaz mindenkinek lesz helye, persze nem feltétlen ott ahol szeretné, de kérem, akkor tessék drágább ne fapados járattal utazni, ott folyik a bor, a pezsgő, a whiskey és ott ül ahol szeretné. Odaérünk, tömeg, kettes-hármas-négyes... sorba fejlődünk. Természetesen a check-in pult üres, és üres és üres és semmi infó és már fél 8, elméletileg ekkor zárulnak a kapuk. A stewardessek nem mondanak semmit, a reptéri dolgozók vihgonak a wókitókijukba, a gyerekek üvöltenek. Mire egy 20 körüli lány beszól: "Nem igaz, hogy nem hagyja abba az üvöltést ez a gyerek! Nem tudom, hogy milyen lesz ha nekem lesz gyerekem, de biztosan nem így csinálom" Hát ja gondolom, szegény apuka és anyuka két kisgyerekkel este 8-kor, sötétben, sok csomaggal, a meleg repülőtéren, már áthúzták a gyerkőcöket Dublinon, aztán a biztonsági ellenőrzésen, aztán itt is várni kell én harmincévesen is nyűgös vagyok, nemhogy egy gyerek. De a mai 20 évesek olyan okosak! És egyszercsak megindul a becsekkolás, aztán újabb várakozás egy ajtónál, és végre áradhat ki a tömeg a repülőgéphez. Mi magyarok mit csinálunk? Ismét rohanunk, tapossuk egymást...nem számít, hogy elsodorjuk a három hónapos kisbabát az anyukájával, aki egyébként elsőbbségi jegyet vett, semmi nem számít, csak hogy felérve, leülhessünk a szuper helyünkre hátradőlhessünk és esetleg a kormányt szidva, na meg a légitársaságot na meg panaszkodva elindulhassunk egy három órás repülőúton...na én inkább próbáltam aludni...végre itthon????

VIEF

Kissé értelmetlen a bejegyzés címe? Senki sem fogja soha elolvasni? Nem baj úgyis csak főnként magamnak vagyis a magam lelkének megnyugtatása miatt írogatok, hiszen a rendszeres olvasóim már eltűntek....Na én sem foglalkoznék egy olyan blogíróval, aki félévente egy finoman fogalmazva "nem túl erős" bejegyzést ír. Úgy tűnik regényt nem fogok már írni, vagy ha igen minimum 40 évig, bár addigra már talán kicsit szenilis leszek és elfelejtem mi történt az elején mire a végére érek. Na de térjünk vissza  a blogíráshoz...Tegnap este új löketet kaptam :) Valaki, aki borzasztóan fontos a számomra azt mondta, hogy tetszik a stílusom és írjak, írjak, írjak.
Nekem ez egy terápia mindig is tudtam. Akkor kezdjük!!!
Lehet szavazni, hogy milyen kitartó leszek most!:):)
Holnap folyt. köv.
És mi a VIEF? Talán majd holnap...

Már megint eltelt majdnem két hónap, amióta nem írtam...de lédibördnek májusban muszáj szabadjára engednie a fantáziáját, mert hát  a május az ő hónapja:) Szerintem az elmúlt három hétben ezért jelent meg egy-egy csótány, akik a lassan járj tovább érsz mondást ismerhetik csak nem jól alkalmazzák... (igen mind a hármat kinyírtam), hogy figyelmeztessenek, hogy elég bogaras vagyok...ki kellene már írnom magamból.
Május idusán vagyunk és még semmi egetrengetően extra dolog nem történt. Na jó ne legyek telhetetlen, 10 nap múlva Magyarország egyik legjobb zenekara koncertezik Szegeden, és persze már csak hármat kell aludni és kezdődik a borfesztivál.
De, hogy valami történt is: pénteken vettem egy normális biciklipumpát- szerintem a kerékpárok rendben tartása egy férfi feladata. Kész pont. De ha híján vagyunk ennek a lénynek, akkor szükséges keresnünk egy kerékpárszervizt, ahol mindig kedvesen felpumpálják a már három fősre szaporodott állományt. Na de mi van akkor, ha kis kedvenceink közül valamelyik akkor adja meg magát, amikor a szerviz zárva? Van ilyen...na jó csak ilyen van...persze ekkor azt mondanánk van másik! Dehát miért is van egy embernek három fős járműparkja? Egy a túrázáshoz, egy a városnéző/munkábajárós na és egy a bulizós bringa. Oké kocsmázós- jobban hangzik. (Természetesen szükség törvényt bont, helyettesítik is egymást ha úgy alakul) Persze emberünknek volt egy kis túrapumpája, csak nem tudta használni, ezért vett egy hiperszupert (majdnem), de a lényeg, hogy bármilyen szelephez jó és egyszerű a használata...aha persze...pénteken feladtam, nem ment. Tegnap hétfő volt, új hét új lendület két perc alatt kemények voltak a gumik! Most már csak az a kérdés, hogy ki mossa le a bringákat???:) Természetesen az is férfi feladat!

Rilódid

Nagyon sok idő telt már el azóta, hogy billentyűzetet ragadtam volna. Mi az oka? jó kérdés...vannak fellángolások...mostanában nem voltak...de végérvényesen megjött a tavasz, jobb a kedvem, túl vagyok egy-két lélektisztító bringázáson, kezd végre megújulni a lakásom és nemsokára nagynéni leszek:) van kedvem írni:)
Na jó egy könyv is segített...imádom a Csokoládét -minden formáját-  pár hete újraolvastam a könyvet, majd véletlenül - na meg persze a sors - kezembe került a második rész a Csokoládécipő is, amit szinte faltam:) aki olvasta biztosan tudja, aki még nem olvasta, olvassa! Izgalmas, kedves, szerelmes, vicces, a Montmarte-on játszódik és Vianne Rocher újjáéledt Párizsban is. Én miért ne kezdhetném újra? Miben hasonlítunk egymásra Vianne-al? Szeretjük a pirosat!:) Mindig is jó voltam irodalom órán az elemzésekkor:) Ebből is látszik, hogy elég mélyrehatóan olvastam a könyvet:)
Vianne is kicsit elvesztette a színeit Lansquenet után, elrejtőzött, azt hiszem mostanában én is ezt teszem...de már kezdem érezni....A szél változást hoz!
És kedves embereket is! Csak egy pillanat...ami minden reggel munkába menet megérint..a Tisza, Szeged ..és minden reggel jön velem szembe egy bácsi bringával, nem ismerjük egymást, de minden reggel a híd valamelyik pontján találkozunk és mosolygunk és köszönünk...ezek a pillanatok nagyon jók!
Akkor folyt. köv. hamarosan!!!