Hogy mi a VIEF arra ma nem derül fény, mert most másról kell írnom.
A hosszú hétvégét kis kiruccanással töltöttük egy "közeli" tengerparti városban és egy európai fővárosban. Hogy milyen is volt az út arról majd a héten még írok, de most elég frissen él bennem a hazautazás. Az utazás engem mindig nagy izgalommal tölt el, új emberek, új városok, új élmények, más kultúrák belélegzése, általában kevés alvás, sok pörgés. Ezért tegnap délután négy órakor, amikor még ír egyetemistát játszottam a Trinity Collegeban isten tudja hány kávé és némi Guiness után elég nehéz szívvel indultam az O'Connell Streetre, ahhoz a buszhoz, ami kivitt a repülőtérre. Már éreztem magamban a feszültséget a buszon, hogy ne haza kell menni, ne...Aztán megérkeztünk a repülőtérre, ahol leszállva a buszról rögtön magyar hangokat , na jó "a picsába", "a kurva anyádat" hallhattunk meg. Nyugi, nyugi...persze a hosszú várakozás a biztonsági kapuknál nem segített növelni az amúgy is gyorsan fogyó türelmemet. A vizsgálaton átjutottunk.....pedig még a csizmákat is le kellett venni:) És megérkeztünk a repülőtér azon részébe, ahol csak igazán szerencsés emberek tartózkodhatnak, akiknek valahová szól a repülőjegyük..na voltak szerencsésebbek, akik nem Budapestre utaztak... A gép 20:00-kor indul, azaz hétkor írják ki azt a kaput, ahol beszállhatsz. Gondolom nem kell mondanom, hogy a tábla előtt csak magyar utasok állnak, akik bosszankodnak, anyáznak, hogy miért nem írják már ki a kaput...én lassan logikus következtetést vonok le a ryanair többi járatából és abból, hogy a legmesszebb 12-15 perc wólking tájmra a 100-200-as kapuk vannak, mi tuti onnan fogunk indulni. Az óra hetet üt, a kapu kiíródik 113 (hát igen a logikám...taps, taps) és mi történik??? Na mi? A gép utasai felkapják bőröndjeiket és elkezdenek arra az ominózus legmesszebbi 113-as irányba "loholni" közben ezt halljuk: ez a gyökér nő nekem jött, letaposták a lábam...a néhány méterre lévő Eason könyvesboltban vásárolgató magyar pár megszólal: na kiírták a magyar gép indulását. Hihetetlen, elszomorító...egyszerűen borzasztó. Na jó tudom a franciák turkálják az orrukat, az írek köpködnek (bár ezt egy alkalommal láttam csak), minden népnek van hibája, de mi hihetetlen intelligensek és törtetőek vagyunk, pontosabban szívesen átgázolunk a másikon. Egyébként csak halkan jegyzem meg, hogy ezekre a repülőgépekre úgy adják a jegyet, hogy mindenkinek le kell tudnia ülni, azaz mindenkinek lesz helye, persze nem feltétlen ott ahol szeretné, de kérem, akkor tessék drágább ne fapados járattal utazni, ott folyik a bor, a pezsgő, a whiskey és ott ül ahol szeretné. Odaérünk, tömeg, kettes-hármas-négyes... sorba fejlődünk. Természetesen a check-in pult üres, és üres és üres és semmi infó és már fél 8, elméletileg ekkor zárulnak a kapuk. A stewardessek nem mondanak semmit, a reptéri dolgozók vihgonak a wókitókijukba, a gyerekek üvöltenek. Mire egy 20 körüli lány beszól: "Nem igaz, hogy nem hagyja abba az üvöltést ez a gyerek! Nem tudom, hogy milyen lesz ha nekem lesz gyerekem, de biztosan nem így csinálom" Hát ja gondolom, szegény apuka és anyuka két kisgyerekkel este 8-kor, sötétben, sok csomaggal, a meleg repülőtéren, már áthúzták a gyerkőcöket Dublinon, aztán a biztonsági ellenőrzésen, aztán itt is várni kell én harmincévesen is nyűgös vagyok, nemhogy egy gyerek. De a mai 20 évesek olyan okosak! És egyszercsak megindul a becsekkolás, aztán újabb várakozás egy ajtónál, és végre áradhat ki a tömeg a repülőgéphez. Mi magyarok mit csinálunk? Ismét rohanunk, tapossuk egymást...nem számít, hogy elsodorjuk a három hónapos kisbabát az anyukájával, aki egyébként elsőbbségi jegyet vett, semmi nem számít, csak hogy felérve, leülhessünk a szuper helyünkre hátradőlhessünk és esetleg a kormányt szidva, na meg a légitársaságot na meg panaszkodva elindulhassunk egy három órás repülőúton...na én inkább próbáltam aludni...végre itthon????
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése